Üzleti Etikai Díjas a Biofilter
Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég vette át az elismerést november 16-án este a Piac és Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán.
A díjat évente egyszer az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri ítéli oda. 2016-ban a zsűri 3 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 3 multinacionális vállalatnak adja át az elismerést.