Ugrás a tartalomra

142 ezer PET-palacktól tisztították meg a Tiszát

2018. augusztus 16., csütörtök - 11:53

Nagyon örülünk, hogy a Biofilter is segíthetett a 2017-es PET Kupa első pár napjában a Tisza megtisztítása érdekében! A Recity.hu összefoglalóját a kiemelkedő környezetvédelmi kezdeményezésről az alábbiakban közöljük:

Az 5. PET Kupa minden eddigi rekordot megdöntött: közel 250 résztvevő, 16 hajón, 8 nap alatt 7829 kg hulladéktól mentesítette Magyarország legszennyezettebb folyóját, a Tiszát.

Tavalyi PET Kupás élménybeszámolómnak a „Vigyázat! A PET Kupa függőséget okoz!” címet adtam, és bár már akkor biztos voltam benne, hogy idén is Kalóznak állok, azt nem sejtettem, hogy a szervezési feladatokból is kiveszem majd a részem.
Pedig így történt. Önkéntesből hajóssá, laikusból a PET Kupa adminisztrátorává váltam.
Utóbbi minőségemben betekintést nyerhettem a tiszai szemétszedés mögött álló szervezési munkába. A Természetfilm.hu Egyesület csapata, kiegészülve Hankó Gergellyel, a Greenius hulladékgazdálkodási szakemberével, Dóra Szilvia marketing és kommunikációs szakemberrel, valamint Gyenes Károly szerkesztő-rendezővel közel 1 évet dolgozott azon, hogy a 2017-es hulladékvadászat minden eddiginél több embert megmozgasson.

PET kupa

A PET Kupa rajt előtti pillanatai Dombrádon

Mindezt úgy, hogy a növekvő létszám nem járhatott a részvételi díj emelkedésével, hiszen akik ebben a kalandban részt vesznek, valójában közhasznú – társadalmi és környezeti szempontból is jótékony – munkát végeznek. Ahhoz, hogy a kiadásokat fedezni tudják, szponzorokra volt szükség. Szerencsére, az eddigi eredmények önmagukért beszéltek és több, a környezet védelméért tenni akaró vállalkozás segítette a Kupát anyagi vagy tárgyi támogatással.

Nemcsak magáncégek, hanem állami szervezetek is a PET Kupa mellé álltak, amit jól mutat, hogy az idei verseny főszponzora a Földművelésügyi Minisztérium volt.

 

Seregszemle

A PET Kupa – a csapatok számára – a dombrádi hajóépítéssel kezdődött. A 15 induló között több veteránt is találhattunk, mint például a Dunaföldvárról érkező Aztakeservit Értékőr Egyesület naszádját, a Tisza 2 napenergiával hajtott gyerekbiztos hajóját vagy épp a címvédő Feszt Pet bárkáját. A Tisza-menti települések közül Cigánd ezúttal is saját hajóval indult és végül 10. helyet ért el az Oláh Krisztián polgármester és Ablonczy Dániel alpolgármester által irányított hajó. A legszebb hajó díját kétségkívül a PETúnia nyerte, gyönyörű rózsaszín vitorlájának és festett árbocainak mindenki a csodájára járt (az már egy másik kérdés, mennyire volt praktikus a vitorla, amikor rossz irányból fújt a szél…). Az elképesztő teljesítményt nyújtó, mindig vidám legénység 2 anyukából és 5 gyerekből állt (ezúton is le a kalappal előttük).

PET kupa

A PETúnia a tiszaladányi állomáson

A céges csapatok is kitettek magukért: a Siemens visszatérő – és mindig jól teljesítő – csapata 3. helyezést ért el, az NHKV Zrt. Nahukivus nevű hajója 6. lett, a Henkel a 14., a zenefelelős Power pedig a 15. helyen végzett.

Arról, hogy a tiszai PET-palack áradat főként Romániából és Ukrajnából érkezik, korábban már mi is írtunk. Úgy tűnik, végre elindult valami a határ túloldalán, köszönhetően a Tiszta Kárpátalja programnak, melynek első – a hazai Te Szedd! szemétszedési akció mintájára létrejött – programján a PET Kupa önkéntesei is részt vettek. Igaz, egy hosszú folyamat kezdetén járnak még, de szerencsére ott is vannak olyan civil szervezetek, amelyek aktívan tenni szeretnének a hulladékhelyzet javításáért.
Felelősségüket hangsúlyozva (és ezzel minden jelenlévő elismerését kiváltva) idén is részt vett a Kupán a kárpátaljai Papilio Természetvédelmi Egyesület. 9 fős legénységük rendkívüli elszántsággal és kitartással végül a 2. helyet szerezte meg.

Az 5. PET Kupa győztese egy új induló, a Szilvi barátai hajó lett, melynek legénysége Tilos rádiós műsorvezetőket is „tartalmazott”. Hihetetlen lendülettel vágtak bele a versenybe, és bár sok Kalóz elfáradt a végére, az ő lelkesedésük végig kitartott. Örömüket látva biztos vagyok benne, hogy ők is a PET Kupa függők egyre népesebb táborát fogják gyarapítani!

A végére maradt saját hajónk, a tavaly megálmodott Csak Csajok bemutatása. Kis csapatunk kapitánya, motorja és lelke Vészity Kata, az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány vezetője volt, aki nemcsak megtervezte, de meg is építette a hajót. Szó mi szó, van még hova fejlődni e téren, így Kata bőszen jegyezte  – a többi hajónál látott – jobbnál jobb megoldásokat, amelyek alkalmazásával jövőre még gyorsabbak lehetünk. Habár a 3. napon a vízimentők azt javasolták, hogy bontsuk szét, mi kitartottunk és inkább újraterveztük. Két kenut rögzítettünk a két oldalára, és azokban evezve haladtunk – a korábbi tempónkhoz képest suhantunk – a cél felé. Végül – teljes megdöbbenésünkre és őszinte örömünkre – a 9. helyen értünk célba. Legénységünk tagja volt még Kump Edina, a Hulladékmentes.hu alapítója, Deák Brigitta a Biofilter Zrt-től és fogadott „Csajként”, valójában önkéntesként Kugler Péter, az InGreen Magazin tulajdonosa.

PET kupa

Csak csajok a Csak Csajokon

A hajók versenyének eredménye (PETák járt a gyűjtött hulladékért (taposottért több), a gyorsaságért, a Facebookra és Instagramra posztolt képekért, fair play-ért stb.):

  1. Szilvi barátai
  2. Papilio
  3. Siemens – Evező-SÖK
  4. FesztPET
  5. Vízipanda – WWF
  6. Nahukivus
  7. Aztakeservit
  8. PETúnia
  9. CsakCsajok
  10. Meglepetés 3
  11. Palackajak
  12. Amerikalózok
  13. Tisza 2
  14. Henkel
  15. Power

A hulladékkal teli zsákok a közösségi adományozásból megvalósult Petényin (leánykori nevén Szemétevő Szeméthajón) kerültek összegyűjtésre. A hajó a PET Kupa végeztével nem tért vissza Budapestre, hanem Zsurknál kikötött. Mostantól ott fogja segíteni az év 365 napján a hulladék begyűjtését.

PET kupa

Munkában a Petényi, a Szemétevő Szeméthajó

Kihívások és nehézségek

Az idei PET Kupán több olyan nehézséggel is meg kellett küzdeni, amivel korábban nem. Ezek közül a legmeghatározóbb az volt, amikor a júl. 3-ai 11 órási rajtot a vízimentők először 14.00-ra, majd másnap reggelre halasztották az erős szél miatt. Ez a szervezők számára rengeteg plusz munkát és feszültséget jelentett, hiszen a szálláshelyeket és az étkezést biztosító konyhákat/vendéglátóhelyeket is értesíteni kellett a változásról, amelyek eleve nem 150 fős csapatok kiszolgálásához voltak szokva. Nem beszélve arról, hogy a tokaji pihenőnap a csúszás miatt elmaradt, az akkorra szervezett kulturális, ismeretterjesztő és közösségépítő programokkal egyetemben.
Emellett kihívást jelentett a magas létszám is. Nemcsak a hajós csapatok, hanem az önkéntesek is megduplázódtak 2016-hoz képest. A helyszíni szervezők száma azonban változatlan maradt, ami nehézséget okozott – elsősorban a kommunikáció terén. Óhatatlanul akadtak olyan Kalózok, akik lemaradtak az eligazításról, ezáltal egy-egy fontos információról is. Ahhoz, hogy ez gördülékenyebben menjen a jövőben, első lépésként az idei tapasztalatok feldolgozására, majd hatékony megoldások kidolgozására lesz szükség.

Végül a Tisza ezen szakaszáról (Dombrád-Tiszalök) tudni kell, hogy itt alig van sodrása a folyónak. Azaz tudni kellett volna, amivel sajnos én – és ahogy tapasztaltam más Kalózok sem – voltak tisztában. A 14-17 folyamkilóméteres távokat végig kellett evezni, ami sokunk számára rendkívül kimerítő volt.

 

Eredmények

Persze, a kihívások arra valók, hogy megküzdjünk velük! A cél, amiért mindannyian belevágtunk a PET Kupának nevezett kalandba, pedig végig a szemünk előtt lebegett: megtisztítani a folyót a lehető legtöbb hulladéktól. Ennek pedig eleget is tettünk.

A 2016-os eredményt (3311 kg) jócskán túlszárnyalva, idén

7829 kg hulladéktól mentesítettük a Tiszát,

melyből kb. 4500 kg került átadásra a hulladékgazdálkodóknak (Térségi Hulladék-gazdálkodási Nonprofit Kft. és Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.) hasznosításra alkalmas hulladékként.

PET kupa

2 napnyi “adag” a végállomáson, Tiszalökön

A 7829 kg kb. 140 m-nek felel meg. Ez nagyságrendileg 1000 zsákot és 142.000 PET-palackot jelent.

Minden Kalózt, szervezőt, önkéntest és támogatót köszönet illet érte!
A PET Kupa ékes bizonyítéka annak, hogy összefogással csodákra vagyunk képesek!

 

Forrás: ReCity.hu

Vissza


További híreink

Találj meg minket a közösségi portálokon is!

Cégcsoportunk segítségével azonnal értesülhetsz, mi az aktuális a bioenergetikai piacon!

Facebook
LinkedIn
YouTube

Hírlevél feliratkozás

Adja meg email címét, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről és akcióinkról!