Ugrás a tartalomra

"Van mire büszkének lennünk"

2018. augusztus 16., csütörtök - 10:37

A nehéz gazdasági helyzet ellenére is van mire büszkének lennünk: egy magyar cégnek, a Biofilter Zrt-nek sikerült bekerülnie az EBA által létrehozott „Az Év Vállalkozója” kategória tíz legjobbja közé.

A gazdasági és társadalmi szempontból is kulcsfontosságú fenntarthatósági iparágakban való jelenlét a hazai versenyképesség szempontjából is kiemelt jelentőségű.

A magyar vállalkozások európai szinten is kiemelkedő versenyképessége egyre több területen mutatkozik meg. Jól példázza ezt a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. által elért eredmény a 2012-es évre vonatkozó European Business Award (EBA) megmérettetésen. A Deák György vezette céget az EBA szakmai zsűrije „Az Év Vállalkozója” kategória tíz legjobbja közé választotta. Külön figyelmet érdemel, hogy a Biofilter Zrt. volt az egyetlen olyan cég a Kelet-Közép-Európai térségből, amelynek sikerült a zsűri idei döntése nyomán bejutnia ebbe az elitklubnak számító mezőnybe. Egy török, és egy görög versenyzőt kivéve csak nyugat-európai vállalkozások jutottak a tíz legjobb közé a Biofilter mellett.

Az RSM International hálózat által támogatott, az idei évben hetedik alkalommal meghirdetett European Business Awards (EBA) üzleti díj a cégek által nyújtott kiemelkedő teljesítmény és innovációs készség elismerését hivatott szolgálni. Az RSM International 2011-ben lépett az EBA szponzorai közé, mivel a hálózat számára kiemelkedően fontos a kiválóság, az innovációs teljesítmény elismerése. Az eseménysorozat keretén belül is „Az Év Vállalkozója” díj az, amely az RSM International nevéhez fűződik, hiszen ez testesíti meg leginkább a hálózat értékeit, fókuszát, gondolkodásmódját.

A bravúr tavaly már sikerült egy másik magyar vállalkozásnak, a Lipóti Pékségnek, 2013-ban pedig az RSM DTM reményei, hogy ehhez hasonló teljesítményre még képes lesz magyar cég, beigazolódtak. A tíz legjobb közé tavaly bejutott vállalkozás, a Lipóti Pékség egy hagyományosnak mondható területen működik: innovatív vállalatirányítási módszereivel, hatékony munkaerő-menedzsmentjével vívta ki az elismerést.
Az idén kiválasztott Biofilter Zrt. tevékenységével kifejezetten a fenntarthatóságot elősegítő zöld technológiákhoz kötődik. Ezek a technológiák az európai gazdaság jelenlegi nehéz helyzetében a kontinens jövőbeni versenyképességének fontos biztosítékai lehetnek. A 23 éve működő, immár közel kétszáz embernek munkát adó cég 2012-ben négy ezer tonna használt sütőzsiradék energetikai célú újrafelhasználásáról gondoskodott. A Biofilter így nemcsak a növényi forrásokból táplálkozó energiatermelést segíti elő tevékenységével, de ezzel párhuzamosan a fenntarthatóság másik kulcsterületéhez, a hulladékfeldolgozáshoz is kapcsolódik feldolgozóüzemeinek és országos begyűjtőrendszerének köszönhetően.

A bejegyzés szerzője Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.

Vissza


További híreink

Találj meg minket a közösségi portálokon is!

Cégcsoportunk segítségével azonnal értesülhetsz, mi az aktuális a bioenergetikai piacon!

Facebook
LinkedIn
YouTube

Hírlevél feliratkozás

Adja meg email címét, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről és akcióinkról!