Ugrás a tartalomra

Elindult a Használt Étolaj Box-ok tesztüzeme

2021. március 2., kedd - 12:14

A Biofilter Zrt. és az ALDI közös megállapodásának köszönhetően mostantól már a használt étolaj visszagyűjtésére is lehetőség lesz a kijelölt ALDI áruházakban: a Használt Étolaj Box-ok tesztüzeme 11 áruháznál indult el tavaly decemberben.

Ma Magyarországon kb. 50 000 tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban, ennek mindössze nagyjából 1%-a, körülbelül 500 tonna kerül begyűjtésre. A használt sütőolaj jelentős környezetterhelést jelent, hiszen a talajba jutva gátolja annak légáteresztő képességét, a kommunális hulladékba helyezve pedig nehezen lebontható anyagként keveredik a háztartási szeméttel. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a csatornahálózatba kerül, hiszen egyrészt növeli a szennyvíztisztítók terhelését, másrészt gátolja a természetes vizek autooxidációs folyamatait. Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet. A használt étolaj pedig érték, hiszen a tisztítás után keletkező használt olaj gyakorlatilag 100%-ban újrahasznosítható. Minden egyes liter begyűjtött és újrahasznosított használt étolajjal annyi felesleges szén-dioxid kibocsátástól mentesíthető a környezetünk, mintha 90 km-rel kevesebbet autóztunk volna. A tisztított növényi olajat a Biofilter Zrt. biodízel gyártására adja át. A jelenlegi szabályozás értelmében Magyarországon 8,2%-os arányban kötelező biodízelt keverni a gázolajhoz, így tehát a lakosságtól begyűjtött étolaj közlekedési felhasználásra visszajuthat a lakossághoz, vagy a logisztikai iparág szereplőihez.

ALDI Használt Étolaj Box

A szelektív hulladékgyűjtés terjedésével egyre nagyobb az igény a lakosság részéről arra, hogy a papír-, műanyag- és alumíniumhulladék mellett a használt sütőzsiradék is minél több helyen legyen szelektíven leadható. Ennek az igénynek is eleget téve, környezetvédelmi vállalásaival összhangban, az ALDI folyamatosan azon dolgozik, hogy tovább bővítse a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeit. Az áruházlánc így megállapodást kötött a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, amelynek értelmében a használt étolaj visszagyűjtésére is lehetőség nyílik az ALDI áruházainál.

„Az ALDI áruházak csatlakozása a használt sütőolaj begyűjtési hálózathoz egy eddig egyedülálló kezdeményezés a szektorban, ami óriási lépés a lakossági környezetterhelés mentesítésére. A begyűjtésre szolgáló Használt Étolaj Box-okat először az ALDI áruházaiba helyezzük ki, így a vásárlók könnyen összeköthetik a kellemeset a hasznossal: a bevásárlást a használt étolaj leadásával, amivel hozzájárulhatnak a körforgásos gazdasághoz” – tette hozzá Deák György, a Biofilter Zrt. vezérigazgatója.

“Már az ALDI is lehetővé teszi vásárlóinak, hogy ingyenesen és biztonságosan adhassák le a használt sütőolajat, amely így garantáltan nem fog a környezetbe kijutni, hanem újrahasznosítják. A kültéri tárolók az ALDI üzletek bejáratához közeli, frekventált helyen lesznek megtalálhatók. Bízunk abban, hogy minél többen élnek az ingyenes lehetőséggel, és közösen aktívan hozzájárulhatunk a környezetvédelemhez és a környezetterhelés csökkentéséhez” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a megállapodás aláírása kapcsán.

A tesztüzemben jelenleg országosan 11 ALDI áruház vesz részt, a vásárlók így Baján a Dózsa György úti, Budaörsön a Kandó Kálmán utcai, Budapesten a Bökényföldi úti és Késmárk utcai, Debrecenben a Kishatár úti, Gyulán a Bicere utcai, Szegeden a Móravárosi körúti, Székesfehérváron a Szent Flórián körúti, Szigetszentmiklóson a Csepeli úti, Szolnokon a Felső Szandai réti, míg Zalaegerszegen a Balatoni úti ALDI áruházaknál adhatják le a használt étolajat.

A használt sütőolaj gyűjtése és leadása egyszerű, hiszen a kihűlt étkezési olajat elég egy műanyag palackba visszatölteni, majd az áruházaknál kihelyezett tárolókba dobni, az elszállításról és az újrahasznosításról az országos begyűjtő hálózattal rendelkező Biofilter Zrt. gondoskodik.

 

Vissza


További híreink

Találj meg minket a közösségi portálokon is!

Cégcsoportunk segítségével azonnal értesülhetsz, mi az aktuális a bioenergetikai piacon!

Facebook
LinkedIn
YouTube

Hírlevél feliratkozás

Adja meg email címét, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről és akcióinkról!