EBA díjátadó 2016: mi is ott leszünk
2018. augusztus 16., csütörtök - 11:25
A Biofilter Zrt. az idei European Business Awards (EBA) végső fordulójába lépett, június 17-én, a Milánóban rendezendő díjátadón derül ki, hogy kategóriájában a legjobbak közül végül nyertes lesz-e.
Európa 10 legjobb vállalkozása közé sorolták a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-t az European Business Awards (EBA) ’Környezetvédelem és vállalati fenntarthatóság’ kategóriában, a milánói eredményhirdetésen pedig elválik, hogy kik lesznek a kategóriák nyertesei.
Az EBA az európai cégek legnagyobb, legtöbb szektort lefedő üzleti programja és versenye. Ebben az évben 32 000 céget mozgatott meg a verseny, összesen 33 országból adtak le nevezéseket, a közönségszavazáson pedig összesen 227 000 szavazat érkezett.
„Azért indultunk el ezen a versenyen, hogy nemzetközi szinten is megméressük magunkat, és visszaigazolást kapjunk arról, jó-e az az út, amire huszonöt éve ráléptünk. Hogy mely cég lesz a kategória legjobbja, az eredményhirdetésen derül ki, de a remélt megerősítést már az első tíz közé kerülve is megkaptuk.” – emeli ki Deák György, a cég alapító-vezérigazgatója.
Ezúton is szeretnénk megköszönni azok támogatását, akik szavazataikkal és személyes támogatásukkal segítettek minket a verseny során.