Ugrás a tartalomra

2016-ban is Superbrands Díjas a Biofilter

2018. augusztus 16., csütörtök - 11:22

A Biofilter Zrt. 2016-ban immár negyedik alkalommal nyeri el a Superbrands elismerő kitüntetését. A szakértő bizottság döntése alapján Business Superbrands kitüntetést ítéltek cégünknek. Fontosnak tartjuk, hogy partnereink elégedettek legyenek az általunk nyújtott szolgáltatással, így közös összefogással tudunk tenni nap mint nap a környezetvédelemért.

Idén kilencedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. Egy 22 tagú, független szakemberekből álló zsűri döntött arról, hogy mely üzleti márkák viselhetik a Business Superbrands védjegyet.

A Business Superbrands program az üzleti szektorból (B2B) olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat díjaz, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.

Superbrands oklevél

Vissza


További híreink

Találj meg minket a közösségi portálokon is!

Cégcsoportunk segítségével azonnal értesülhetsz, mi az aktuális a bioenergetikai piacon!

Facebook
LinkedIn
YouTube

Hírlevél feliratkozás

Adja meg email címét, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről és akcióinkról!