Ugrás a tartalomra

Ismét kiváló üzleti márka lett a Biofilter

2018. augusztus 16., csütörtök - 12:20

A Biofilter Zrt. 2017-ben ismét elnyerte a MagyarBrands díjat a Kiváló Üzleti Márka kategóriában, ezzel immár hatodik alkalommal részesülve a rangos elismerésben. A díjat odaítélő Szakmai Bizottság döntése értelmében a Biofilter kiváló márkának számít az üzleti TOP márkák egyikeként.

A MagyarBrands immáron nyolcadik éve díjazza a hazai márkák közül a legeredményesebbeket, legkiválóbbakat. A program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született, vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt.

Magyarbrands Oklevél

A MagyarBrands rendkívül komplex kitüntetés: egy márka a pénzügyi adatok alapos vizsgálata, valamint a fogyasztók és a szakértők értékelése alapján részesülhet ebben az elismerésben. „Felgyorsult világunkban a bizalmat építő, a reputációt érintő pozitív információk minden korábbinál jobban hatnak a vásárlói döntésekre” – vallja Serényi János, a MagyarBrands program elnöke. Tapasztalata szerint ügyfélkörüket elsődlegesen azon vállalatok tudják megtartani és bővíteni, amelyekről hiteles forrásból érkeznek bizalmat keltő vélemények. A szakmai visszajelzések alapján a Biofilter is ilyen márka, és ezt nagy értékként tartjuk számon.

 

Vissza


További híreink

Találj meg minket a közösségi portálokon is!

Cégcsoportunk segítségével azonnal értesülhetsz, mi az aktuális a bioenergetikai piacon!

Facebook
LinkedIn
YouTube

Hírlevél feliratkozás

Adja meg email címét, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről és akcióinkról!