Ugrás a tartalomra

Mérjünk szelektíven! - Hulladékcsökkentési Hét a Biofilterrel

2018. augusztus 16., csütörtök - 11:37

Sikerrel zárult a  tavalyi évben novemberében meghirdetett ‘Európai Hulladékcsökkentési Hét’ elnevezésű rendezvénysorozat, melyben maga a  Biofilter Környezetvédelmi Zrt. is tevékenyen részt vállalt. Összesen két akciót sikerült megvalósítanunk, melyekről most egy beszámoló formájában fogunk beszámolni.

A Biofilter Környezetvédelmi Zrt. ‘Szelektív mérés hete’ című akciójával vett részt a tavalyi év Európai Hulladékcsökkentési Hét akciójában, mely 2016. november 21-étől 27-ig tartott. A megvalósított akció fókuszában két fő téma állt (a hulladékkeletkezés megelőzése és csökkentése, illetve a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás), melyek egyúttal kapcsolódtak az Európai Hulladékcsökkentési Hét idei fő témájához, a „Többet ésszel – mint csomagolással” gondolathoz. S hogy kiket érintett az akció? Bárki szabadon részt vehetett benne, nemtől és konkrét célcsoporttól függetlenül.                                                                                                                          

Részletes beszámoló készült a végrehajtott akcióról, annak részletes és pontos leírásáról és, eredményéről, különös tekintettel a résztvevőkre, illetve az összegyűjtött/megelőzött/ szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségére; a szóróanyagok számára. A Hulladékcsökkentési Hét akciójában az adott héten a cég által megtermelt hulladék mennyiségét egészen részletekig menően mértük. A hulladékcsökkentés elősegítéseként és a szelektálásra való felhívás támogatására két kiegészítő akcióval készültünk.

 

Egyrészt a kávéautomata mellé helyeztünk ki bögréket, ezzel is elősegítve, hogy a kollégák az egyszerűbb, műanyag poharas adagoló helyett inkább a bögrét használják, amivel kevesebb kibocsájtás jár.Az egyes számú akcióban összesen 35-40 ember vett részt, olyanok, akik nap mint nap használják a kávéautomatát. A Hulladékcsökkentési Hétnek köszönhetően így 65 db műanyag pohárral kevesebbet használtak el, ezzel 34%-kal csökkentették a keletkező, 6-os jelzésű, műanyag hulladék előállítását.


Az adott héten a törökbálinti lakosság körében használt sütőolaj leadás és gyűjtő kampányt indítottunk, ezzel is felhívva a figyelmüket a szelektálás fontosságára. A kettes számú akció során a  törökbálinti telephelyre leadás céljából átlagosan heti 34 kg-nyi használt sütőolaj szokott érkezni. Viszont a Hulladékcsökkentési Héten összesen 129 kg használt sütőolajat adtak le a környékbeliek. Ez összesen 74%-os növekedést eredményezett egy átlagos héthez képest. A leadók közül összesen 18-an regisztráltak a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. kampányára és közülük sorsoltuk ki a belépőjegy nyertesét, aki már át is vette nyereményét.

Ezzel az akcióval 209 kg szén-dioxid terheléstől sikerült mentesíteni a környezetet, mivel a használt olaj nem a környezetet károsította, hanem biodízel célra lett hasznosítva. A használt sütőolaj leadás helyszínén egy edukáló plakát várta a leadókat arra vonatkozóan, hogy milyen környezetszennyező hatásai vannak, ha nem gyűjtik külön a használt olajat, illetve arról, hogyan foghatnak neki az újrahasznosításnak.

A Hulladékcsökkentési hét eredménye

Amire különösen büszkék vagyunk, hogy rengeteg visszajelzés érkezett akciónk eredetiségét és példamutatását illetően. A két akció a megszokott szelektálási folyamatokon túllépve megpróbálta a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. tevékenységének fontosságát és hasznosságát kihasználva további szelektálási javaslatokkal ellátni az embereket lakókörnyezetünkben. Ezen kívül pedig a saját kollégáinkat is nap mint nap emlékeztetjük arra, hogy mindig a szelektáláson túli lehetőségekben gondolkodjanak, és ne elégedjenek meg a megszokott, egyszerű lépésekkel, ha létezik környezetbarátabb megoldás is.

Vissza


További híreink

Találj meg minket a közösségi portálokon is!

Cégcsoportunk segítségével azonnal értesülhetsz, mi az aktuális a bioenergetikai piacon!

Facebook
LinkedIn
YouTube

Hírlevél feliratkozás

Adja meg email címét, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről és akcióinkról!